20148

KONYHA – biográfia

Akik segítenek százszor visszajátszani életed nagy pillanatait, mindegy hogy 17 vagy 77 éves vagy: a Szepesi Mátyás frontember által vezetett háromfős Konyha több mint egy évtizede írja különleges dalait, amelyek minden sora személyes, mégis meghagyja a hallgatók számára a helyet saját történetünknek és ismeretlenek ezreiből teremtenek közösséget. Bár a csapat 2019-ben jutott el a szélesebb közönség-sikerig “Százszor visszajátszott” és “Földrevaló” című dalaival (előbbi tizenkét, utóbbi négy és félmillió Youtube lejátszásnál tart), immáron öt albummal büszkélkedhet. Dalaik – akárcsak egy valódi konyha – személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon, vigadjon, elveszítse és megtalálja magát. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a szív kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat változatos, modern popzenéjükhöz: rockos zúzást, táncos funkot vagy lélekmelengető folkot.

 

A zenekar tagjai

Badics Márk – dob

Haller Dániel – basszusgitár

Szepesi Mátyás – ének, gitár

 

Ön-definíció egy mondatban / honnan a név?

Popdalok szívből, rocktrióra – százszor visszajátszható pillanatok.

Mindig a Konyhában van a legjobb buli. És a hűtőben mindig ég a villany

 

Mérföldkövek

2010 alakulás

2012 “Konyhanyelv” címen megjelenik az első Konyha album

2014 “Elmentek a szörnyek”  címen megjelenik a második Konyha album

2015 első önálló A38 koncert, első önálló Akvárium koncert

2016 “Az év zenekara” a Hard Rock Café tehetségkutató budapesti döntőjén

2016 “Különbéke” címen megjelenik a harmadik Konyha album

2017 Nagy-szín-pad tehetségmutató fellépés, első önálló országos klubturné

2018 teltházas MÜPA Fesztiválszínház koncert

2018 “Álomból vár” címen megjelenik a negyedik Konyha album

2019 A DAL2020 szereplés “Százszor visszajátszott” című dalukkal

2019 Szepesi Mátyás “A DAL2019” szövegírója, “Az Év szövegírója” Petőfi Zenei Díj

2019 7 millió Youtube megtekintés fölött a “Százszor visszajátszott” című dal

2019 “Földrevaló” címen közös dal “Like a Child – Fábián Juli” c. filmhez 18 hazai énekessel

2020 MAHASZ Magyar Rádiós Top40 –  első helyezés a “Földrevaló” című dallal

2020 A DAL2020 szereplés “Még csak szavak” című dalukkal

2020 A “Földrevaló” A MAHASZ éves összesített Magyar Rádiós Lista második helyezettje

2020 10 millió Youtube megtekintés fölött a “Százszor visszajátszott” című dal

2020 “Mindig idebent” című daluk fél éven kereszül a MAHASZ Magyar Rádiós Top40 listán

2021 “5” címen megjelenik az ötödik Konyha album

2021 “Tegnap éjjel” című daluk ismét országos rádiójátszást kap és MAHASZ listára kerül

2022 Kollaboráció a Söndörgő zenekarral

2022 Szepesi Mátyás kapja az “Év dalszövegírója” díjat az Artisjus éves díjátadóján

2023 megjelent a “Harcoshalak” című dal és videóklip

 

A csapat 2016-ban megnyerte az „Év zenekara” címet a Hard Rock Café nemzetközi tehetségkutatójának budapesti döntőjén. 2017 tavaszán bekerültek a Volt Fesztivál és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyének, a Nagy-Szín-Pad műsorába, a nyár folyamán pedig szinte valamennyi fontos fesztiválon tiszteletüket tették (Belvárosi Fesztivál, Volt, EFOTT, Campus, Alterába, Művészetek Völgye, Sziget, Strand, stb.) 2018 novemberében megjelent negyedik, “Álomból vár” című lemezük, az album kulcs-dala a “Százszor visszajátszott” című szám kiemelt rotációs játszásban indult el a Petőfi Rádió hullámhosszán. A dalt a legtöbb jelentős vidéki rádió is átvette, ennek köszönhetően a MAHASZ 2019 évi rádiós összesített listáján a második legjátszottabb felvétel lett, a világhálón pedig önálló életre kelt:  több mint tizenegymilliószor játszották le a Youtube-on. Ugyanezzel a szerzeménnyel került be a csapat A DAL 2019 műsorába, ahol a csapat az elődöntőig jutott, Szepesi Mátyás viszont megkapta a Legjobb dalszövegíró díját. A nyári szezon rengeteg koncertet, a Petőfi Zenei Díjátadó pedig egy újabb elismerést hozott: Szepesi Mátyás kapta az Év szövegírója díjat a korábbi életmű-díjasoktól (Bereményi Géza, Tátrai Tibor, Demjén Ferenc). 2019 őszén újra felvették Földrevaló című dalukat a Fábián Juli életéről szóló Like A Child című filmhez, Juli számos barátjának és tisztelőjének közreműköésével (Rúzsa Magdi, Mező Misi, Freddie, Wolf Kati, Palya Bea, Lábas Viki, Schoblocher Barbi és még sokan mások). A dal megjelenése után néhány héttel már vezette a MAHASZ hazai rádiós játszási listáját, ahol még több mint egy év után is a top 40-ben tartózkodik, a folyamatos játszásnak köszönhetően (a dalt videóklipjét a mai napig több mint négymillióan tekintették meg a Youtube-on). 2020-ban ismét elindultak a DAL műsorában, “Még csak szavak” című számukkal. Következő slágerük, a Mindig idebent 2020 nyarának egyik legjátszottabb hazai rádiós dala volt. 2021 május 1-én megjelenik az egyszerűen “5” sorszámot viselő ötödik albumuk, amelyhez Haász János írt rendhagyó novellafüzért “Képzelt riport – hogy fesztivál volt” címmel. Ez év otóberében kiadott “Tegnap éjjel” című daluk ismét országos rádiójátszást kapott és MAHASZ listára került. A 2022-es évet egy különleges kollaborációval indította a csapat: a hozzájuk hasonlóan szentendrei gyökerű Söndörgő zenekar közreműködésével készült Hazazhaza című daluk, amelynek videóklipje a Road Movie sorozat epizódja egy három perces szürreális kalandozás Szentendre utcáin, különleges délszláv népzenei betétekkel. A Hazahaza a csapat „Így jöttünk” története: ahogy a filmrendezők előbb-utóbb elmesélik felnőtté válásuk fontos történéseit és megpróbálják felidézni fiatalkoruk életérzését, a Konyha is ezt igyekezett minél átélhetőbben összefoglalni ebben a dalban. Munkássága alapján Szepesi Mátyásnak ítélik kapja az “Év dalszövegírója” címet az Artisjus díjátadó gáláján. 2023 januárjában Álomból vár című albumuk az eladási és letöltés adatok alapján elérte a platinalemez státuszt, a Százszor visszajátszott dal átlépte a 15 millió lejátszást Youtube-on. Áprilisban megjelent a “Harcoshalak” című dal és videóklip, amelynek hatására a zenekar hallgatottsága átlépte a 115 000 havi hallgatót Spotify-on.

 

 

 

Kiemelt koncertjeiken a csapat hatfősre bővül a Subicz Gábor által vezetett fúvóskarral, a Konyha Hőlégbefúvókkal (további tagok: Barbinek Gábor – pozan, Mester Dániel – szaxofon)

 

Díjak

2016 Az év zenekara (Hard Rock Café Budapest – Hard Rock Rising)

2019 Az év dalszövegírója (A Dal 2019 – Szepesi Mátyás)

2019 Az év dalszövegírója (Petőfi Zenei Díj – Szepesi Mátyás)

2022 Az év dalszövegírója (Artisjus Díj – Szepesi Mátyás)

 

Jelölések

2020 Az év férfi előadója (Petőfi Zenei Díj – Szepesi Mátyás)

2020 Az év videoklipje (Petőfi Zenei Díj – Földrevaló)

2020 Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele (Százszor visszajátszott / Földrevaló)

 

Lemezek

2012 Konyhanyelv

2014 Elmentek a szörnyek

2016 Különbéke

2018 Álomból vár

2021 “5”

 

Dalok, klipek

Százszor visszajátszott: https://youtu.be/iE8L4ibodtA 

Földrevaló: https://youtu.be/czDrvy2RPMU

Harcoshalak: https://youtu.be/PdAihj2N9AA

Hazahaza: https://youtu.be/oZTVinq5vAY

Mindig idebent: https://youtu.be/PQ_qpsK1dsY

Tegnap éjjel: https://youtu.be/wJgSspfR5Io

Még csak szavak: https://youtu.be/z9YUPm3447k

Kiskifli: https://youtu.be/y_U_Oau3siQ

 

Koncertfelvételek

Konyhánk koncertfilm: https://youtu.be/W99DkDHTjhg

M2 Akusztik: https://youtu.be/KzlNYexl6AE

 

Linkek

www.konyhank.hu

www.facebook.com/konyhank

https://www.youtube.com/user/Konyhazene/

www.instagram.com/konyhank